elégedett ügyfél

Lomtalanítás Budapest

Cégünk megbízhatóságáról és precizitásáról leginkább ügyfeleink véleménye által tud igazán megbizonyosodni.

Számunkra nincs fontosabb, mint klienseink igényeinek kielégítése és személyes elképzeléseiknek megvalósítása. Ezért is fogadjuk ügyfeleink hívását rendszeresen, bárminemű kérdéssel és kéréssel kapcsolatban, hiszen fontos tudnia szolgáltatásaink igénybevétele előtt, hogy mire számítson, és mi az, amit mi nyújtani tudunk.

Az ügyfelek mindenekelőtt

Szolgáltatásaink közé tartozik a költöztetés, mely során fokozott figyelemmel vigyázunk bútoraira, személyes tárgyaira, és igyekszünk minden egyes kérésének eleget tenni. Számunkra legalább annyira fontos személyes tárgyainak épsége, mint Önnek. Ugyanakkor vállalunk bútorszállítást, mely szolgáltatásunkat igénybe veheti akkor is, ha csupán egy bútordarabot szeretne elszállítani, és akkor is, ha több – akár egy irodahelység bútorait – szeretné máshová költöztetni. Fontos tudni, hogy szemétszállítással is foglalkozunk, melyet szakképzett emberek segítségével hajtunk végre, így az összegyűlt hulladék biztosítottan megfelelő helyre kerül. Ha minket választ az összegyűlt szemét elszállítására, biztos lehet benne, hogy odafigyelünk a környezetszennyezés elkerülésére, és időben, praktikusan, gyorsan dolgozunk. Minden szolgáltatásunkra ráillik a gyorsaság, ami azért fontos, hogy Önnek legyen ideje a hétköznapi feladatai elvégzésére, ne kelljen azon törnie a fejét, hogy mikor jön már a szemétszállító vagy költöztető autó.

 

Természetesen mindezt az tükrözi igazán, amit ügyfeleink állítanak rólunk, hiszen ők már kipróbálták szolgáltatásainkat, igényeiket sikerült kielégítenünk. Ha úgy gondolja, hogy meggyőztük Önt is, keressen fel minket bátran időpont egyeztetés végett, hiszen mi az Ön kényelméért hoztuk létre vállalkozásunkat.

Ajánlatot kérek lomtalanításra »

Rólunk mondták

“Alulírott Hollósi Krisztián a közös munkáink során maximálisan megvoltam elégedve, mind a költöztetés, mind a bútorszállítás-lomtalanítás teljességével.”
Hollósi Krisztián
“Lomtalanítási munkálatokat végzett Deák Antal és csapata a Drégely u.1-ben. Az elvégzett munkával elégedett vagyok. Az időpontok betartása, megállapodások egyeztetése, az árszabás elnyerte tetszésünket . Ismeretségi köreimben gondolkodás nélkül tovább ajánljuk.”
Mészáros Tibor
“A régi nagy szekrények lomtalanítását tökéletesen megoldották. Nagyon tetszett a segítőkészségük és a hozzáállásuk. Teljes mértékben megvoltunk elégedve munkájukkal. Még egyszer nagyon köszönjük!”
Köle Gábor